Warning: date() [function.date]: It is not safe to rely on the system's timezone settings. You are *required* to use the date.timezone setting or the date_default_timezone_set() function. In case you used any of those methods and you are still getting this warning, you most likely misspelled the timezone identifier. We selected 'Europe/Berlin' for 'CET/1.0/no DST' instead in /var/www/magyaragora.org/html/include/functions.php on line 74

Warning: session_start() [function.session-start]: Cannot send session cookie - headers already sent by (output started at /var/www/magyaragora.org/html/include/functions.php:74) in /var/www/magyaragora.org/html/include/session_handle.php on line 53

Warning: session_start() [function.session-start]: Cannot send session cache limiter - headers already sent (output started at /var/www/magyaragora.org/html/include/functions.php:74) in /var/www/magyaragora.org/html/include/session_handle.php on line 53
magyaragora.org
 


MAGYAR AGORAVITAHÉTVÉGEHÁTTÉRANYAGOKELEMZÉSEK


Huszár László: Roma fogvatartottak a büntetés-végrehajtásban

(BELÜGYI SZEMLE, 1999/7-8.)

A romák felülreprezentáltsága a bűnözésben igen érzékeny, ideológiai, politikai, érzelmi motívumoktól sem mentes téma. Az érdeklődés fókuszában általában a rendőrség és a cigányság viszonya áll, a büntető igazságszolgáltatás "végállomása", a büntetés-végrehajtás kevesebb figyelmet vonz. Mindeddig ellenőrizhetetlen, empirikus hátteret nélkülöző információk álltak rendelkezésre e témával kapcsolatban. A tanulmány - a később részletezett módszertani és fogalmi problémákkal együtt - első kísérlet arra, hogy tapasztalati adatokat szolgáltasson a problémáról.

1995-ben egy 1000 fős (BV 1000) mintán az összes végrehajtó intézetben, illetve 1996-ban hat végrehajtó intézetben és 600 fős mintán végzett (BV 600) vizsgálatok elsődleges célja nem az érintett kisebbség kutatása volt, csupán mindkettő tartalmazott olyan változót, amely a cigány identitásra kérdez rá, ilyen módon lehetővé téve a további elemzést.

A BV 1000-ben a romákra vonatkozóan 100 esetet elvesztettünk: három intézetben a pótlólagosan csatolt kérdést (ön romának tartja magát?) nem tették fel (illetve a kérdezők rekonstruálhatatlanul félrekódoltak).

A BV 600-vizsgálatban nem csupán azt kérdeztük meg, hogy a kérdezett romának tartja-e magát, hanem azt is, hogy a kérdező szerint az-e. A korábbi vizsgálat 30%-os eredménye ugyanis túlzottan távol állt a cigányok arányára vonatkozó "közszájon forgó" közelítésektől. Az intézetek parancsnokait megkértük, adjanak becslést a börtöneikben lévő arányról. A kérdező nyilatkoztatásával azt akartuk mérni, hogy egyrészt mekkora a különbség az én-kategorizáció és a "környezet" (adott esetben a kérdező) ítélete, másrészt az egyénre és a csoportra vonatkozó becslés között. A romaság kritériuma véleményem szerint az öndefiníció, de ennek a vizsgálat szempontjából nincs jelentősége.

Az 1. számú táblázatban az első oszlop az 1000 fős vizsgálatban a magukat romának vallók arányát mutatja (Szegedről itt nincs adat), a második hasonló adat a 600 fős vizsgálatból származik, a harmadik a 600 fős mintán a kérdezők kategorizációja, a negyedik pedig a börtönparancsnokok becslése az intézetükben fogva tartott romák arányáról. Az "összes" kategória az 1000 fős esetében a 17, a 600 fős esetében 4, a parancsnoki becslés esetében 30 intézet adatainak átlagát jelöli.

Az összesített átlagok esetében figyelemre méltó a két vizsgálat adatai közötti jelentős eltérés. A helyi minta kiválasztása, a felvétel módja, a kérdezők személye (a börtön dolgozói) hasonló volt. Feltételezhető, hogy - mivel a kérdés mindkét esetben utolsóként szerepelt - a kérdőív tematikája befolyásolta a válaszokat, vagy a két felvétel között eltelt egy év (1995-96) okozta a különbséget. Érdekes, hogy a kérdező és a kérdezett kategorizációja között viszonylag kicsi az eltérés, nem így az öndefiníció és a parancsnoki becslés között. Ez azt sugallja, hogy a kisebbségre mint csoportra vonatkozó becslés sokkal erősebben torzít felfelé, mint az egyénre vonatkozó. Az eltérést az is magyarázhatja, hogy a 600-as vizsgálatba csak letöltőintézetek kerültek be, ahol az 1000 fős vizsgálat szerint is magasabb (35,5%) a romák aránya. Az adatok szóródása (a két extrém érték 13 és 75%!) arra figyelmeztet, hogy mennyire képlékeny fogalmakkal van dolgunk.

Az 1000 fős vizsgálat eredményei

A nemek megoszlása tekintetében nem tapasztaltunk különbséget a magát romának és nem-romának tartó kérdezettek között (a továbbiakban a magukat romának vallókat romának nevezzük). A nők közül csak 2%-kal többen vallották magukat romának, mint a férfiak, ami szöges ellentétben van azzal a közkeletű nézettel, hogy a női rabok sokkal nagyobb hányada cigány.

A fogvatartottak életkora tekintetében megfigyelhető, hogy a romák némileg fiatalabbak (a romaminta átlagéletkora 28,1 év, a nem-roma 31,7-del szemben). A különbség legmarkánsabban a 25-29 éves csoportban jelentkezik, s nagyjából a 40 évesnél idősebbeknél egyenlítődik ki; a nem-romák 22,3%-a, míg a romák 6,9%-a múlt el negyvenéves.

Az iskolai végzettség adatai azt mutatják, hogy a romák helyzete a nem-roma börtönlakókhoz viszonyítva is sokkal rosszabb. A nyolc általánost vagy annál kevesebbet végzettek aránya a romáknál 82,3%, míg a nem-romáknál 43,8%. A szakmunkás végzettség - amit talán a munkaerő-piaci érvényesülés minimumának tekinthetünk - kétszer annyi nem-roma rab számára adott. Az érettségivel vagy magasabb végzettséggel bírók arányában mutatkozó különbség még az általánosan aluliskolázott börtönpopulációban is jelentős.

A családi állapot szempontjából külön vizsgáltuk a börtönbe kerülés előtti és a jelenlegi (a kérdezés időpontjában fennálló) állapotot. A lehetséges kategóriák nem teljesen kizáróak, hiszen elképzelhető, hogy valaki jogilag elvált (vagy akár házas) ugyan, de ténylegesen élettársi kapcsolatban él. Hasonló a helyzet a házas, de gyakorlatilag egyedülálló kérdezettekkel is. Ezért a válaszok arról tájékoztatnak, hogy a kérdezett minek tartja magát. Az "egyéb" kategória az elvált, az özvegy és a különélő összevonásával keletkezett.

A börtönbe kerülés előtt a romák közül mintegy 20%-kal többen éltek élettársi kapcsolatban, míg a házasok aránya nagyjából megegyezik a nem-romákéval. Mindazonáltal nem biztos, hogy a romák (legalábbis ennyivel) nagyobb arányban élnének párkapcsolatban. Vélhető, hogy az élettársi kapcsolat fogalma szélesebb jelentéssel bír a fogva tartott romák esetében: a lazább, a nem-romák által időszakos baráttal-barátnővel való "járásnak" vagy még annak se minősített kapcsolat a romáknál házasságnak, illetve hivatalosan élettársi kapcsolatnak számíthat. Ez az inkább spekulatív feltételezés nem általában a cigányokra, hanem a börtönlakókra vonatkozik: rangot, érzelmi biztonságot jelent, ha valakinek élettársa van. Sokszor tapasztaltam, hogy élettársként emlegetnek valakit, akivel egyszer-kétszer váltottak szót szállítás közben, vagy levelet a BörtönÚjság társkereső rovatán keresztül.

Mindazonáltal ugyanez a forma takarhat stabil családot is, ami csupán a házasságkötés közjogi aktusa tekintetében különbözik a nős-férjezett állapottól. Ez - a romák élettársi kapcsolatának jellegére vonatkozó fejtegetés - természetesen feltételezés, amit a rendelkezésre álló adatok nem bizonyítanak.

A jelenlegi családi állapot arról árulkodik, hogy a börtön házasságot szétromboló hatása egyenlő mértékben jelentkezik a két csoportnál. Az élettársi kapcsolatok drasztikus csökkenése a romáknál jelentkezik - ez némileg alátámasztja azt a feltételezést, hogy ezek a kapcsolatok eleve instabilabbak voltak. Elsősorban az ilyen jellegű kapcsolatok elszakadása felelhet azért, hogy az egyedülálló, illetve "egyéb" (szintén magányt jelentő) kategóriákban a megszűnt kapcsolatok növekedése a romák esetében magasabb.

Szintén jelentős különbségeket találtunk az egy háztartásban élő saját gyermekek számában. Annak ellenére, hogy a romák átlagosan fiatalabbak, és a legális házasságban élők aránya nagyjából megegyezik, a romák több mint felének van gyereke, amíg a nem-romák kb. egyharmadának. A romák között nagyobb arányban fordulnak elő a nagycsaládosok is: a cigányok 14,8, a nem-cigányok 5,5%-ának van háromnál több (bekerülés előtt) közös háztartásban élő gyereke.

Szintén bizonyos különbségek mutatkoztak a kérdezettek gyermekkori neveltetésével kapcsolatban. A kétszülős neveltetés mindkét csoportban csökkenést mutat - természetesen, hiszen a házasságok "túlélési" valószínűsége időben csökken. A romák közül azonban többen éltek valamelyik szülőjük nélkül, illetve korábban vesztették el azt. A másik figyelemre méltó különbség az állami gondozottak arányában jelentkezik. A romák közül már az élet első hat évében is többen kerültek állami gondozásba - arányosan közel négyszer annyian, mint a nem-romák. Tizenkét-tizennyolc éves korra ez a különbség némileg csökken, de még mindig kétszeres. Az állami gondozott romák, úgy tűnik, hat-tizenkét éves korukra intézetbe kerülnek, amíg a nem-romák esetében a tizenkettő-tizennyolc éves szakaszban is emelkedés mutatkozik. Valószínűsíthető, hogy a kétszülős neveltetés romák esetében mutatkozó ritkább volta nagyrészt az állami gondozottság számlájára írható.

A lakásviszonyokkal kapcsolatban a legutolsó lakás jogcímében viszonylag jelentős különbség a családtag státusában mutatkozik. A teljes mintára vonatkoztatva meglepő, hogy a kérdezettek fele családtagként - nyilván alapvetően szüleivel - lakik. Érdemes belegondolni, hogy a börtönben lévők ekkora hányada él egzisztenciálisan függő, önállótlan lakásviszonyok között. A romák kb. 10%-os előnye a családtag kategóriában adódhat egyrészt a fiatalabb átlagéletkorból, másrészt utalhat a szülőktől való elköltözést hátráltató rosszabb anyagi helyzetre, esetleg eredhet a nagycsaládi tradícióból.

A romák rosszabb helyzetét tükrözi a legutóbbi tényleges lakhelyen egy lakószobára jutók száma is. A nem-romák mintegy fele, míg a romáknak csak negyede élt olyan lakásban, ahol egy személy jutott egy szobára. Zsúfolt (három fő vagy ennél több) lakásokban lakott a romák kb. 35, míg a nem-romák 16%-a.

A valaha volt hajléktalanok aránya elég csekély, ebben a tekintetben nem mutatkozik különbség a romák és a nem-romák között. A nem-romák 2,4, míg a romák 2,9%-a válaszolta azt, hogy volt életében hajléktalan. Megjegyzendő, hogy a hajléktalanság - pontosabban annak beismerése - igen nagy szégyen, így vélhető, hogy a valóságban magasabb lehetett a hajléktalanok aránya. Feltételezzük, hogy a romák egy része esetében a közösség megtartó ereje jobban érvényesül, ami csökkenti a hajléktalanság valószínűségét. E feltételezést azonban adataink nem támasztják alá.

A lakásviszonyokra vonatkozik még a szabadulás utáni helyzet előrejelzése is. Jelesül, hogy a kérdezett legutóbbi lakhelyére megy-e vissza lakni. Feltételezhető, hogy a börtönbüntetés alatt csak kevesen tudnak más lakásmegoldást szervezni maguknak, mint a korábbi, így azok nagy része, akik nem tudnak lakhelyükre viszszamenni, a szabadulás után súlyos gondokkal szembesülnek. A kérdezettek - romák és nem-romák - több mint kétharmada tudja úgy, hogy eredeti lakhelyére viszszatérhet. A maradék egyharmad tekintetében a romák között néhány százalékkal (6,4%) magasabb azoknak aránya, akik bizonytalanok e tekintetben, vagyis nem biztosak abban, hogy visszafogadják őket.

Hasonlóan viszonylag kicsi a különbség a roma és nem-roma kérdezettek között a bekerülés előtti munkanélküliséggel kapcsolatban: nagyjából a kérdezettek egyharmada volt hosszabb-rövidebb ideig munka nélkül. E kérdésnél azonban még inkább számításba kell venni, hogy a kérdőív (inkább széles körű, mint mély információtömeget célozva meg) a kérdezettre hagyta a választ, adott esetben a munkanélküliség értelmezését: nem kötötte azt regisztráltsághoz, segélyhez stb. Így akik alkalmi munkát végeztek, vagy családi alapon néha dolgoztak, úgy érezhették, nincsenek munka nélkül, noha nem volt sem munkaviszonyuk, sem rendszeres jövedelmük. Feltételezzük, hogy az ilyen, nem munkanélküliségnek tekintett alkalmi, családi munkáltatás gyakoribb a romák esetében. Így elképzelhető, hogy körükben a volt munkanélküliek aránya nagyobb, mint azt az adatok jelzik.

A szabadulás utáni munkalehetőségek szempontjából vélhetően mindkét csoport túlzottan optimista. A nem-romák jobb esélyeket látnak, mintegy 75%-uk gondolja, hogy munkát talál, amíg a romáknak csak 62%-a táplál effajta reményeket. Ezen belül a magabiztosak aránya is sokkal magasabb a nem-romák között: "egészen biztosan" a romák 35,4, a nem-romák 54,7%-a véli úgy, hogy nem lesz munka nélkül.

Az elkövetett bűncselekmények tekintetében a romák a vagyon elleniekben - elsősorban a rablásban és a lopásban - felülreprezentáltak, ellentétben a legsúlyosabb személy elleni cselekménnyel, az emberöléssel (és annak kísérletével). A 8. számú táblázatban azokat a bűncselekményeket jelöltük, amelyek 10%-nál nagyobb részt képviselnek az elkövetettek sorában. (A rablás 23, a lopás 30,2, az emberölés 12,2%-ot tesz ki. Lényeges, hogy az elkövetett bűncselekmények közül csak egyet, a legsúlyosabbat rögzítették.) A többi bűncselekmény vonatkozásában - legalábbis mintánkon - statisztikailag értékelhető különbség nem mutatható ki a roma és nem-roma fogvatartottak között.

A büntetőeljárással kapcsolatos kérdések közül a fizetett ügyvéd fogadása szorosan összefügg az anyagi helyzettel, ugyanakkor az ügy kimenetelét is sokszor jelentősen befolyásolhatja. A romák közül 12%-kal kevesebben tudtak fizetett ügyvédet fogadni - noha önmagában az is tanulságos, hogy minden ötödik roma és minden harmadik nem-roma képes fedezni ezt a nem is csekély kiadást.

Arra is kíváncsiak voltunk, hogy a kérdezett a megítélése szerint elegendő alkalommal találkozott-e az ügyvédjével, vagyis az ügyvéd annyiszor látogatta volna meg, ahányszor a kérdezett szerint szükséges. E tekintetben is valamivel rosszabb helyzetben vannak a romák: 37,2%-ukat látogatták elégszer, szemben a nem-romák 44,1%-ával. A ritka látogatások okát túlnyomórészt az ügyvédek rovására írják (a romák inkább, mint a nem-romák), csekélyebb mértékben jelentkezik a rendőrség vagy más egyéb akadály.

Nem meglepő, hogy körülbelül annyian elégedettek az ügyvéd tevékenységével, ahányan elégszer találkoztak vele. A romák némileg kevésbé tartják kielégítőnek az ügyvéd tevékenységét (a romák 42,6%-a elégedetlen, a nem-romák 35%-a). Nem csoda, hiszen kevesebbszer látogatták őket. Az ügyvéddel való elégedettség természetesen a tárgyaláson nyújtott teljesítménytől függ elsősorban.

A kiszabott ítéletek hosszában jelentős különbség nem mutatkozik, kivéve az egy évnél rövidebb és a 10 évnél hosszabb ítéleteket: a romák közül 2-3%-kal többen kapnak nagyon rövid és kevesebben nagyon hosszú ítéletet.

Az aktuális ítélet hossza inkább szól az ítélkezési gyakorlatról, kevésbé a kérdezettek kriminális karrierjéről. Erről pontosabb képet kapunk az élet során összesen börtönben töltött idő hosszát vizsgálva. A romák alacsonyabb átlagéletkora ellenére szignifikánsan több időt töltöttek börtönben. Ráadásul a letöltött évek számával a romák relatív aránya majdnem monoton nő. Így, ha az egyszeri ítéletek nem hosszabbak is, a börtönben lévő romák nagyobb börtöntapasztalattal rendelkeznek, mint nem-roma társaik.

A bíróság által meghatározott büntetés-végrehajtási fokozatok szerint megállapíthatjuk, hogy a legsúlyosabb fokozatban, a fegyházban a romák enyhén felülreprezentáltak. Mivel a súlyosabb fokozat kiszabását a bűncselekmény súlya és jellege mellett a visszaesés ténye befolyásolja, vélhető, hogy a romák bv. fokozatában ez a tényező játszik szerepet (különösen azért, mert mint láttuk, az ítéletek nem hosszabbak).

A bv. fokozat meghatározza a rezsim (ennek a kifejezésnek a szakmában nincs pejoratív felhangja) jellegét, a börtönön belüli mozgás szabadságát, a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi idejét stb. Vagyis - a bíróság ítélete alapján - a romák némileg nagyobb hányada tölti büntetését szigorúbb körülmények között.

Ugyancsak kimutatható, hogy az átlagosan alacsonyabb szakképzettségük miatt a romák szűkebb körben és alacsonyabb kereseti lehetőséget nyújtó munkakörökben dolgozhatnak a börtönön belüli munkahelyeken.

Vizsgáltuk, hogy a kérdezettek mekkora esélyt látnak arra, hogy visszakerülnek a börtönbe. A válaszok túlnyomó része a "biztosan nem" és a "nem valószínű" kategóriák között oszlik meg. A "valószínű" vagy "biztos" visszaesés, úgy látszik, csak kevesek számára elfogadható perspektíva, noha reálisan nyilván magasabb lesz a bűnismétlők aránya. A két elutasító kategóriát vizsgálva a romák kevésbé biztosak abban, hogy nem kerülnek vissza.

Végezetül

Az empirikus adatokat összefoglalva elmondható, hogy a romaság - a definíciós és módszertani bizonytalanságoktól függetlenül - példátlan mértékben felülreprezentált a börtönnépességben. A (szakmai) köztudatban élő becslések azonban (60-80%) túlzónak bizonyultak. Elfogadva Kemény István nemrégiben publikált becslését (Kemény, Magyar Tudomány, 1997/6.), miszerint a magyar lakosság kb. 4,5%-a roma, ehhez képest a börtönlakók közt a cigányok aránya (adataink alapján), minimális becslés szerint is több mint hatszoros (30%), reálisan nyolcszoros (40% körül) eltérést mutat az országos arányhoz képest. A létező legkonzervatívabb becslés szerint is (amely szerint a cigányság létszáma országosan egymillió körül van, a börtönlakóknak pedig kb. harmada roma) a szabad és a rab romák közötti szorzó több mint háromszoros.

Szociális helyzetük, életesélyeik változónként eltérő mértékben, de rendre rosszabbak, mint nem-roma társaiké. Ennek hatásaként a bűnöző karrier rögzültségében (más megközelítésben alternatív esélyek hiányában) a büntetőeljárásban, és ennek következtében a börtönben is nehezebb körülmények közé kényszerülnek.

Az eddigiekben - szándékosan - igyekeztünk a szociális helyzettel többé-kevésbé összefüggő keményváltozókat a lehető legszárazabb módon ismertetni. Az állami szervezetek és egy (etnikai) kisebbség esetében azonban a legérzékenyebb kérdés a diszkrimináció. Ez megjelenhet a jogszabályok, a felső szintű döntéshozás (policy) szintjén, valamint a személyköziség területén egyaránt. Az első két szintet nem vizsgálom, de meggyőződésem, hogy e normatívák nem tartalmaznak diszkriminatív elemeket.

A hétköznapi személyközi kommunikáció szintje igen nehezen mérhető, erről értékelhető empirikus eredmények nem állnak rendelkezésemre. Szubjektív élményeim alapján, mint volt nevelő, úgy vélem, hogy ha van is feszültség a börtönőrök és a romák között, ez nem manifesztálódik a mindennapi érintkezésben. Ennek okát abban látom, hogy - a közhiedelemmel ellentétben - a börtön nem a két csoport ádáz harcának színtere, hanem a kényszerű kooperáció terepe. A konfliktusok kerülése - eltérően például a rendőr-bűnöző viszonytól - a raboknak és az őröknek elemi érdeke is, és a nyílt diszkriminatív magatartás - bármely részről - a féltve őrzött status quót veszélyeztetné. Ezért - ismételten hangsúlyozom, hogy csupán személyes benyomásaim alapján - a börtönőrök és a rabok közötti interakciók - talán éppen a speciális helyzetből adódó elfojtások miatt - a külső társadalomban tapasztaltnál kevesebb diszkriminatív elemet tartalmaznak. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a személyzet egymás közötti kommunikációjában ne bukkannának fel a sztereotip, előítéletes gondolkodás elemei, legalább olyan mértékben, mint a társadalom egészében.

A hétköznapok interakcióinál ígéretesebb a közbeszéd és a romákkal kapcsolatosan keletkezett különböző dokumentumok elemzése, valamint az intézetek parancsnokai által 1996-ban kitöltetett kérdőív tartalomelemzése. Úgy gondolom, hogy bár példáim mind börtönnel kapcsolatosak, azokat sok más szervezet archívumából is gyűjthettem volna. Ezekben semmilyen nyílt diszkriminatív elem nem bukkan fel, sőt a diszkriminációmentesség igénye vagy hite rendre szerepel. A szövegek mélyebb elemzése azonban bizonytalanságot, máshol lefedett sztereotípiákat sejtet. A számomra elérhető, a nyolcvanas évek közepétől datálódó források sajátja egyfajta pártállami nyilvánosságra jellemző eufemisztikus szóhasználat, amit talán "szocialista politikai korrektség"-nek lehetne nevezni. Hadd említsek erre néhány, általam jellemzőnek vélt példát.

E beszédmód jellegzetessége, hogy a negatív konnotációval bíró vagy annak vélt kifejezéseket kínos precízséggel helyettesítenek be egy másikkal, amely azután ugyanúgy átveszi a korábbi teljes jelentéstartalmát. Számomra rejtély, hogy a "cigány származású" fordulat miért kevésbé negatív, mint a "cigány", kétségtelen, hogy egy időben majd minden dokumentum ilyen módon utalt a romákra. Gyanítható, hogy a réteg- és osztály-hovatartozás munkás-, paraszt-, értelmiségi, kulák- stb. származás szerinti kategorizációja szivárgott át e területre, ezáltal bevonva azt a társadalomtudományi, politikai diskurzus körébe. Az általam átnézett dokumentumok szintjén azonban ez a tudatosság régen elveszett, és egyfajta szakszerűsködő hivatali nyelvezet részévé vált. Az utóbbi időben e szerepet sok esetben átvette a cigány vagy roma "etnikumhoz tartozó".

Újabb keletű példa - immáron "posztszocialista" - a kultúra terminusának karrierje. Miután a kifejezés, legalábbis etnikumokra vonatkozóan, az antropológiai irodalom irányából érkezett a köztudatba, felettébb biztonságosnak tetszett, mivel a tudomány fehér köpenyét hordta magán. Ez sajátos módon összetalálkozott a köznyelvi kulturáltság-kulturálatlanság dimenzióval, ily módon lehetőséget adva arra, hogy a sztereotípiák legitim formában jelentkezzenek. ("Az intézetbe befogadott romák nagyobb hányada van rosszabb szociális helyzetben és rendelkezik alacsonyabb kultúrával") A kultúra és a higiénia igen korrekt fogalmainak összekapcsolása is gyakori, ami dekódolva nem több, mint a kisebbségek piszkosságára vonatkozó közkeletű sztereotípia. Hasonló fedőszavak az emocionális motiváltság (értsd: kezelhetetlenség) és a "sajátságos erkölcsi törvények" (magyarul cigánybűnözés, lopási hajlam). Ez utóbbinak igényesebb változata a "mikrokörnyezet által közvetített értékrend". A "mentálhigiénés elmaradottság" az alacsony értelmi szint helyett szerepel.

Jellemző, hogy bizonyos kifejezések, amelyek politikailag korrektnek indultak, ironikusan és diszkriminációt elfedő tartalmuktól megfosztva visszakerülnek a magánbeszédbe. Erre lehet példa az "etnikum", amely a "nem idén barnult", "dakota", "szoláros" stb. kategóriákkal lett rokon. Ha lehet, még tanulságosabb a "hiperpigmentált" kifejezés, amelyben a gúny, a fellengzősség és a direkt megnevezéstől húzódozó eufemizmus keveredik.

Nem különösebben jelentős teljesítmény a nyelvhasználat mögött húzódó előítéletes gondolkodás felismerése. Érdekesebb azonban a nyelvhasználatba vetett bizalom, és a kódolás kényszere. A szövegek szerzői teljesen biztosak abban, hogy nincsenek előítéleteik, nem diszkriminálnak, és a szakszerű, tudományos vagy egyszerűen csak divatos kifejezések megvédik őket a nem szándékolt tartalmaktól.

Az előítéletesség, közvetve a diszkrimináció ezen szintjéhez tartozhat a projektív létszámbecslés is, amelyre fentebb már történt utalás.

Jóslásokba bocsátkozva azt feltételezzük, hogy az etnikai feszültségek a jövőben nagyobb mértékben és eltérő jelleggel manifesztálódnak a magyar börtönökben. E - remélhetőleg téves - megállapítást két tényező támaszthatja alá.

Az egyik a börtönnépességen belül is létező szociális feszültség a romák és nem-romák között. Ennek lefojtottsága megszűnőben van (a rendszerváltás óta folyamatosan), kezelésére azonban a külső társadalomban sem alakultak ki politikai, szociálpolitikai, kommunikációs eszközök, csatornák, technikák. Nem kizárt, hogy a zárt környezet katalizátorként működhet e feszültség kirobbanásában.

Szintén nem biztató az a tapasztalat, hogy azokban a börtönrendszerekben (igaz, leglátványosabban az USA-ban), ahol az etnikai kisebbségek magasan túlreprezentáltak, a börtöntársadalom régi struktúráit szétrombolva megjelennek a többnyire etnikai-szomszédsági (gettó) alapon szerveződő gengek. E folyamat többnyire összefügg a börtönbeli drogpiac kialakulásával, szervezésével. Csak bízni lehet abban, hogy ez a jelenség nem tartozik azok közé, amiről úgy hittük, nálunk nem következhet be.


         TUDÓSÍTÁS   |   SZAVAZÁS   |   KVÍZAJÁNLAT   |   FÓRUM   |   FILMAJÁNLAT   |   ZENEAJÁNLAT